Cream & Fashion

2017.feb.03.
Írta: Hegedűs Anikó komment

Ami nem öl meg, az elvileg megerősít

Úgy gondolom, néha néha belefér a blog tartalmába egy-egy komolyabb téma és filozofálgatás. Ráadásul úgy érzem magyarázattal tartozom, amiért elég régóta egy sort sem írtam. De nagy nehezen elérkeztünk ahhoz a pillanathoz hogy vége a vizsgaidőszaknak és visszatérhetek a másik kedvenc tevékenységemhez a "mindennapos" bloggerkedéshez.

Tudom, hogy a blog fő témája a szépségápolás és a divat, ezt a továbbiakban sem szeretném elhanyagolni, de úgy érzem muszáj egy pár "lelkisebb" témát is kiírnom magamból, és meg kell osztanom veletek. Nagyon remélem, hogy így is el fogjátok olvasni a bejegyzéseket. 

Az egyetem miatt nem volt időm írni, és igazából a nagyobb probléma, hogy az agyamban nem volt elég kapacitás újabb izgalmasabb témákat kitalálni, és megvalósítani. De egy kicsit bővebben.

Egy hét alatt kellett letudnom 3 jogi vizsgát. Nem volt egyszerű, de leküzdöttem és még egy nyelvvizsgát is megcsináltam. A vizsgáim már tuti sikerültek, a nyelvvizsga eredményét még nem tudom. 

Utólag az hogy 3 vizsga nem is tűnik soknak, akkor viszont borzasztó volt. A semmi alvás és a kimerült lelkiállapot elég nyomasztó tud lenni. Amellett, hogy két lakás közt ingázok, próbálok mindenben maximumot nyújtani. Itt is takarítok, ott is főzök stb. És még tanulásra is kelljen koncentrálni. Igyekeztem tényleg mindent megtenni, és persze abszolut bukás volt, mivel semmi sem úgy jött össze, ahogy én azt elképzeltem. Az utolsó vizsgámra egy egész napom volt összesen, ami azt jelenti, hogy estére az idegösszeomlás szélén álltam.

És hogy miért is szerettem volna ezt elmesélni nektek? 

Mert szeretném, hogy lássátok, ami lehetetlennek tűnik az is sikerülhet, ha igazán bízunk magunkban. Ebben a nagy őrült világban egyetlen egy ember van akire mindig számíthattok, az pedig csak is saját magatok. Ha van elég hitetek, és soha nem adjátok fel, akkor tényleg sikerülni fog. Persze sosem lesz könnyű, de higgyétek el megéri megdolgozni bármiért.

De nem szeretnék megfeledkezni arról, sem mi van akkor amikor nincs már motivációnk a cél megvalósításához. Nekem mindig más segít motiválni. Most például tanulás közben gumicukrot faltam. Bár ez elég általános. Ami különleges volt ez alkalommal, hogy minden vizsgám után megleptem magam valami kis aprósággal, ami lehet egy szép ruha, egy csoki, egy fülbevaló. De nekem is 21 évbe telt rájönni, hogy mivel is motiválhatom magam a legjobban. 

Nektek mi volt eddig a legnehezebb feladat amivel szembe kellett nézni életetek során? Főleg szakmai dolgokra gondolok. És ti mivel tudjátok motiválni magatokban? 

Remélem tetszett nektek ez a kis szösszenet az életemből, és ne felejtsétek el minél több platformon követni a blogot. 

Miért sminkelik magukat a nők?

Sziasztok!

Ma egy elég nagy tévhitet szeretnék ledönteni, ami nagyon sok mindenki fejében a mai napig tévesen rögzült. 

Nők milliói a világ minden pontján, naponta órákat töltenek a tükör előtt sminkeléssel, illetve szépítkezéssel. Aki sminkeli magát, legalább egyszer már biztosan találkozott azzal a kérdéssel, hogy 

Miért sminkeled magad, amikor anélkül is gyönyörű vagy? 

Erre pedig rengeteg válasz létezik. Mégis mindenki fejében az él, hogy a nők a férfiak kedvéért csinosítják ki magukat nap, mint nap. Pedig ez több szempontból sem igaz. Egyrészt, ha olyan helyre megyünk, ahol nem látnak férfiak, akkor is teszünk fel sminket. 

A másik élesen agyunkba ivódott elképzelés pedig, hogy a nők egymást akarják legyőzni. Ez sem igaz, mert ha találkozunk egy csinosabb nővel az utcán utána nem fogunk órákig zokogni a zuhany alatt. 

Az igazság az,(spoiler veszély) hogy egy nő önmaga miatt szép. És ez a szépség mindenkinél mást jelent. Van akinek elég egy szép cipő ahhoz, hogy jól érezze magát egész nap. De van akinek a smink jelenti az önbizalmat adó pluszt az életében. 

Egy szóval a smink az önbizalom kérdésével áll kapcsolatban. És személy szerint én is ezt a vonalat képviselem. Az ha kisminkelem magam elsősorban azt jelenti, hogy önmagam szemében szebb vagyok. Ezáltal az önbizalmam is sokkal nagyobb hangsúlyhoz jut. És nem fogok egész nap azon szorongani, hogy jó benyomást keltek-e az embereknél. Mivel az én szememben már jó vagyok, így másoknak is az tűnik szembe, hogy igen ez a nő elégedett önmagával. 

A másik pedig, hogy ha nem is vagyunk a legjobb passzban, sokkal jobb egy összeszedett ember képét látni a tükörbe, mint egy sápadt összetört arcot. Ezt pedig a legügyesebben a sminkelés apró kis praktikáival tudjuk elérni. 

Valamilyen szinten igaz, hogy a környezetünk számára szeretnénk jobb benyomást kelteni, de ezt sosem azért, hogy nekik jobb legyen, hanem hogy önmagunk számára nagyobb bizalommal lépjünk ki nap, mint nap a lakásból. 

Ha nektek más véleményetek van erről a témáról, akkor írjátok meg nekem kommentben, vagy a Facebook oldalon. És természetesen kövessetek Instagrammon(@creamandfashion)!

Villám vélemény a Lovely K*lips-ről

Sziasztok!

Tudom régen jelentkeztem, de folyamatosan próbálom készíteni a jobbnál jobb tartalmat nektek. Most viszont egy nagyon villámgyors véleményt szeretnék nektek mondani a Lovely Kylei Jenner rúzsok copy-járól. Mivel sajnos még mindig nincs annyi pénzem, hogy röpke 5-10 ezreket költsek egyetlen egy sminktermékre, nagyon megörültem mikor megtudtam, hogy a Lovely kiad egy hasonló, de jóval olcsóbb verziót. Ma be is szereztem 2 darabot, és gondoltam veletek is megosztom ezt a hírt. 

Első benyomásom az volt, hogy ha ilyen olcsó, akkor nem biztos, hogy olyan minőséget kell várni, mint egy csoda rúzstól. De ha másért nem, egy pár kép erejéig megéri.

Az üzletben nem is nagyon szerettem volna szenvedni a kibontásával és kipróbálásával. Nyár óta vártam már, hogy kapható legyen nálunk is, szóval bezsebeltem mind a két árnyalatot, ami kapható volt az üzletben.

wp_20161107_12_03_22_pro_2.jpg

Az első véleményem, hogy waow.. elég pigmentált mindkét árnyalat, pedig nem vártam, hogy ennyire ütősek lesznek a színek, főleg hogy az egyik a 'Natural Beauty' névre hallgat. A szájceruzája finom puha, és szépen megegyezik a rúzs színével. Tudom, hogy ez mind elvárt dolog, de ne felejtsük el, hogy egy olcsóbb kategóriájú termékről van szó.

 

 

 A barna árnyalata nagyon szép, abszolút természetes hatást kelt, nekem vwp_20161107_12_04_20_pro.jpgalahogy mégsem vált be. Nagyon szokatlan a számon ez a szín. Illetve nem passzol a típusomhoz. Viszont tényleg szép, és még egy kis csillámosságot is fel lehet fedezni, de mégsem tolakodón. 

 

wp_20161107_12_05_02_pro.jpgA rózsaszín már teljesen elvarázsolt. Az első perctől kezdve nagyon tetszett a színe. Visszafogott, mégis bájos árnyalata van. Nagyon matt, és talán picit szárít is, így lehet nem az ősz lesz a legjobb időszak, amikor használom, de még így is jobb, mint amire számítottam. Tartósságáról csupán annyit, hogy enni nem kell vele, de ha szépen megszárad órák múlva is látszani fog az ajkaidon. 

 

Remélem nektek is úgy elnyerte a tetszésetek, mint ahogy nekem. Ha van vele tapasztalatotok osszátok meg velem kommentben, vagy a Face oldalamon!

xoxo

Signal White Now Chic- Avagy, így hagytam fel a házi praktikák alkalmazásával

Sziasztok! 

Ma egy teszt jellegű posztal jelentkezem, de egy pici saját történetet is szeretnék nektek elmesélni. Jó pár éve már, hogy kiderült alacsony a vérnyomásom. Ezért minden reggel kávézom, sőt még általában délután is. De a kávézáson kívül még ott a tea szenvedélyem, és még sorolhatnám. A lényeg, hogy a fogaim nem a legfehérebbek. Ezért régebben nagyon sok házi praktikát találtam, amivel fehérebb fogakat varázsolhatok. Sokan ajánlják a szódabikarbónát. Havonta egyszer én is átdörzsöltem vele a fogaim, és tényleg fehérebbek lettek. Aztán ott a citromlé, széntabletta és miegymás. Egy picike probléma van ezekkel a módszerekkel. Nekem is sok időbe telt mire ráébredtem, de nagyon roncsolja a fogakat, még akkor is ha óvatosan bánsz ezekkel a trükkökkel. Szóval már egy ideje letettem róluk. A fő oka az volt, hogy kb. 2 napig utána roppant érzékenyek lettek a fogaim, és alig tudtam enni-inni. 

Mostanában viszont keresem a minél jobb fehérítő fogkrémeket. Már nagyon sok bloggernél láttam "reklámozva" a Signal újdonságát, és gondolom már ti is hallottatok róla. De én azért írok róla egy újabb bejegyzést, hogy olvassatok egy NEM SZPONZORÁLT véleményt is a témában.

wp_20161017_11_48_51_selfie_1.jpg

A Glamour-napok alkalmával szereztem be ezt a kis cukiságot. Azt kell mondanom, hogy nekem nagyon bejött. DE vannak fenntartásim vele kapcsolatban, hiszen semmi sem lehet csak úgy szimplán tökéletes. Már amikor megláttam élőben a méretét, akkor úgy voltam vele, hogy nem biztos, hogy kupon nélkül is megfogom vásárolni, hiszen majdnem 800 forint, és fele akkora, mint egy normál fogkrém. Nagyon jól fehérít igaz, de senki se várjon tőle hollywoodi csillogó hófehér fogakat. Nekem szépen eltüntette a mély sárgás foltokat. Szóval ezzel a részével totálisan meg vagyok elégedve, nem vártam tőle nagyobb durranást. Viszont ha már fehérebb fogaink lehet tőle picit jobban figyeltem volna mondjuk az ízére, és a frissítő hatására. Az íze kb. olyan, mint gyerekkorunk krokodilos rózsaszín fogréme. Mondjuk én ezt pont imádom benne, mert mindig nosztalgikus érzés fog el fogmosás közben. De ennek ára is van, hiszen az a friss mentolos száj elmarad, így a 'szájszagunk' sem lesz utána olyan kellemes, mint más termékeknél. És el is érkeztünk a legnagyobb problémájához. Még mindig nem értem, miért nem lehetett volna egy kis mentolos ízt csempészni bele. Összességében elég jó termék, főleg ha problémásak a fogait. Én a negatívuma miatt csak este használom, reggel pedig egy másik fogkrémet használok(így tovább is elég lehet). 

68/semmi értelme pontozni, minden a leírásban van

Remélem tetszett nektek a mai bejegyzés, és ha ti is használjátok ezt a fogkrémet írjátok meg nekem a saját tapasztalataitokat. Ne felejtsetek el követni Face-n és Instán(@creamandfashion) 

Csók, puszi mindenki! xoxo

Őrizd meg ajkaid ragyogását ősszel is!

Az őszi és téli időjárás következtében bőröd sokkal hamarabb szárad ki. Főleg azon testrészeiden, amiket nem tudsz ruhával védeni. Így arcod jobban ki van téve a környezeti hatásoknak. A szánk, amúgy is hajlamosabb a száradásra, mint a bőrünk. Így nem szabad elfelejtkezni a védelméről, és a folyamatos hidratálásáról sem.

Az ajakápolók használata ilyenkor mindig előtérbe kerül, pedig nyáron sem lenne szabad elfelejtkeznünk róla. Olyat válassz, ami tökéletes hidratálást biztosít ajkaidnak. Mivel egész nap oda kell figyelned rá, és többször is be kell kenned jó, ha minél hamarabb felszívódik. Méretük miatt akármilyen táskába beleférnek, Ha nem szeretnéd otthon felejteni, jó, ha van több darab is belőle. Nekem van egy pár száz forintos Labellom, ami mindig a táskámban van, és van egy drágább fényvédővel ellátott Labello, amit itthon használok. Ha a helyzet úgy kívánja fel is szoktam cserélni.

Ha nem szeretnéd szín nélkül hagyni az ajkaid, válassz színezett ajakápolót. Már ezekből is megtalálhatod a számodra legmegfelelőbbet. Rengeteg szín elérhető, és még több márkából. 

Radírozz

Ahogy az arcodnak is jót tesz, így az ajkaidat is puhává varázsolhatod, ha heti kétszer leradírozod. Keverj össze mézet és egy kis cukrot ezzel kend be az ajkad és várj pár percet, amíg lemosod. A méz tökéletesen hidratál, és puhítja az ajkaid. A szemcsés cukor pedig eltávolítja a száraz, és elhalt hámsejteket a szádról.

Trendi színek a ruhatáradba

2016/ősz

Sziasztok!

Bocsánat a kis ritka jelentkezésért, de beindult a suli és elég fáradt vagyok nap mint nap, mikor haza érek szóval nem mindig jut időm a blogolásra. De lassan lassan kezdem magam utolérni. A mai bejegyzésben megmutatom nektek, milyen színekkel frissíthetitek fel a ruhatáratokat és mi az ami az idei ősz sláger színe lesz.

Szürke

Abszolút őszi szín, amit rengeteg dologgal kombinálhatsz úgy is, hogy ne legyen unalmas. Fehérrel tökéletes párosítás. A szürke ruhák hasonlóak a feketéhez, de nem annyira egyhangú.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Barna

A barna az alapszínek egyike. Egy barna dzseki azonnal feldobja a megjelenésed. Az őszhöz tökéletesen passzol. A sárguló levelek mellett ragyogni fogsz egy barna szoknyával is.

 

 

 

 

 

 

Bordó

 

Nem is tudok jobb évszakot a bordó viseléséhez, mint az ősz. Szeretek minél színesebben öltözködni, és a ruhatáramat is ehhez igazítom. Nyári cuccokban el sem tudnék képzelni egy bordó felsőt. Ahhoz inkább az élénk pirosas dolgok illenek. Viszont az őszhöz ez a mély bordó szín tökéletes választás. Nekem nagyon tetszik bőrdzsekiben is a bordó, de én nem vagyok annyira merész, hogy bevállaljam így marad a nadrág, és a sál.

 

 

 

Sárga

Ha egy kicsit fel szeretnéd dobni az őszi öltözködésed, a sárga tökéletes választás. Az élénk citromsárgát inkább hagyjuk a nyári darabok között. A sötétebb citrom és a narancsos árnyalatok viszont nyugodtan előbújhatnak a szekrényből egy őszi délutáni sétához.

 

 

 

Zöld

 phototasticcollage-2016-09-30-17-32-40.jpg

A zöld szín is hasonló a bordóhoz. Tökéletesen fel dobja az egész ruhatárad, már egy-két zöld darab. Ebből is jobb a mélyebb, méregzöld szín. A zöld szeműeknek ráadásul egy zöld kötött pulóver a szemüket is jobban hangsúlyozza.

 

 

Kérdezz-felelek Blogger játék

"Gyermekkoromban is több divatmagazint lapozgattam, mint mesés könyvet"

A Magyar bloggerek és blogkedvelők közösségének csoportjában szeptemberben elkezdődött egy játék, ami arról szól, hogy mindennap hirdetnek egy bloggert, akitől szabadon kérdezhet mindenki, és egy bejegyzésben kell a bloggernek válaszolni a kérdésekre. Múlt héten engem választottak meg és most válaszolok a meglepően nagyszerű kérdéseitekre. Nem lett rövid, de érdemes elolvasni.

Szia! Melyik a kedvenc szépségápolási màrkàd és miért pont az? Köszi

Catrice függő vagyok. Régebben főleg Essence termékeket használtam, mivel olcsóbb és ahhoz képest a minősége is jó. De most már rá kellett jönnöm, hogy a Catrice ár-érték arányban sokkal jobban megéri. Nem sokkal drágább, és megéri még össze spórolni azt a pár száz forint különbséget. 

Szia! Mit csinál egy stylist? Miért szeretnél ezzel foglalkozni? Mi tetszik benne a legjobban, és mi a legkevésbé?-Adrienn

Egy stylist nagyon sok dolgot csinálhat. A tv műsorokban ő öltözteti a szereplőket, ő választja ki az élő adások szettjeit, illetve fotózásokon is ő álmodja meg az outfiteket stb.. Kiskorom óta nagyon szeretek öltözködni, illetve vásárolni. Gyermekkoromban is több divatmagazint lapozgattam, mint mesés könyvet. Ami a legjobban tetszik az, hogyha segíthetek az embereknek megtalálni a saját stílusukat(ami igazából a blogom célja is). Viszont arra, hogy mi az ami a legkevésbé, arra majd akkor tudok válaszolni, ha már benne fogok dolgozni. 

Szió, képzeld nemsoká végzek a stylist képzéssel, így átérzem a vágyad:). Hol, hogy, milyen keretek között, kitől szeretnél tanulni, és melyik terület érdekel a stylist szakmán belül?-Grafostylist

Gratulálok! Nagyon szeretnék jövőre Pestre költözni, és ott már két tanfolyamot is kinéztem magammal, és meg is fogom veletek osztani, ha eljutok odáig :) Nagyon szeretnék tanács adással foglalkozni, de a fotozasok is nagyon érdekelnek. Imádom minden részét, imádom ha pörgés van körülöttem.

Szia! Honnan jött a blog ötlete? Mikor és/vagy érezted hogy stylist szeretnél lenni?-Nóra

 Mikor érettségiztem sokat gondolkoztam, mi az ami a legjobban beteljesíteni az űrt az életemben. Sosem volt igazán kifejezett hobbim, ezért is vágtam bele. Kis korom óta érdekel a divat és az öltözködés. Régóta gondolkozom a stylist szakma, de régen azt hittem, hogy lehetetlen a mai világban stylist képzésre menni. Most viszont már látom, hogy lehetséges, és mindent megteszek, hogy sikerüljön.

Mit kezd a stylist egy olyan kuncsafttal, aki mondjuk ajandekba kapott egy stylistos vasarlast, de makacsul ragaszkodik egy stilushoz, nem szeretne valtoztatni, esetleg eleg nehez termeszet?-Andrea

 Attól függ. Ha az a stílus amihez ragaszkodik jó és nem szorul drasztikus változásra, akkor nem gondolom, hogy rá kell erőltetnem a saját akaratom. De úgy gondolom, ha valaki ilyet kap ajándékba, akkor az azt jelzi, hogy a környezete szerint változtatnia kell, akkor muszáj valamit elengednie. Nem feltétlen kell az egész stílusirányzatán változtatni. Elég, ha megmutatom neki mivel dobhatja fel a ruhatárát, illetve mutatok neki olyan darabokat, amik neki is tetszeni fog, mégsem biztos, hogy megvenné magának.

Hétköznapi átlagembernek szüksége lehet-e stylistra? Ha igen, miért és milyen helyzetben? Ha nem, kinek ajánlod a szolgáltatásaidat?-András

De jó kérdés. Így elmondhatom, hogy annyira az agyamra ment már a divat szakma, és a stylist őrületem, hogy sokszor észrevétlenül is ez jár a fejemben. Sokszor, ha sétálok A-ból B-be, egyszer csak azon veszem észre magam, hogy véleményt formálok a körülöttem lévők ruhájáról(pl.: az a felső sokkal jobban nézne kis egy más fazonú nadrággal) Szóval szerintem szüksége lehet. Viszont ezt saját magának kell éreznie mindenkinek. Szolgáltatásaimat főleg azoknak ajánlanám, akik úgy érzik nem találják azt a stílust, amiben kiteljesethetnének életük minden helyzetében.

Idén ősszel mi az ami nem maradhat ki a szekrényünkből?-Anett

Bomber dzseki. Már tavaly is nagy szám volt, de idén ősszel fénypontját éli, és valószínű pár hét múlva a csapból is ez fog folyni.(nyilván vannak, akik pont ezért távol tartják magukat ettől a mániától, de tényleg nagyon trendi darab és szinte mindenkinek jól is áll) És persze az elengedhetetlen darabok, mint a bőrdzseki, sál, kötött pulóver.

Stylist szeretnél lenni, de jogot tanulsz. Hogy jött a jog? Érdekel? Tervezed, hogy dolgozni fogsz benne? Tudom, hogy a blogod nem erről szól, viszont nagyon érdekel ez az ellentmondás.

Látom, hogy neked is nagy kedvenceid a pasztell színek és a fehér, valamint a Fehérség Nagykövete versenyen is indultál. Mivel szereted leginkább kombinálni a fehér színt? Mit jelent ez a szín számodra?- Enikő

A fehér szín számomra a letisztultságot jelenti, és imádom, hogy mindenhez passzol. A minimalista stílus nagy híve vagyok, így a fekete-fehér kombináció a kedvencem.  

Blogod bejegyzéseit böngészve észrevettem, hogy tavaly augusztus és 2016 február között egy több hónapos szünet/törés van. Mi volt az, ami ezt a hallgatást okozta, és hogyan élted meg a blog szempontjából (is) ? Picit zárkózott ember benyomását keltik a bejegyzéseid, jól érzem ezt?- Bandita

Ugye akkor kezdtem az egyetemet, és nagyon sok mindent kellett elintéznem, illetve magánéleti problémáim is voltak, így egyre kevésbé tudtam időt szakítani rá, és ha volt rá időm, akkor a bejegyzések minőségét nem éreztem, olyan jónak mint az elvárásaim szerint kellett volna lenniük. De mikor ugye újraindult ez az egész, azt vettem észre, hogy sokkal boldogabb leszek, attól, hogy ezzel foglalkozom. És néha nem is a bejegyzések írása segített egy fáradt nap után kikapcsolódni, hanem még egy kis szerkesztgetés is jobbá  tette a napomat. Szóval akkor éreztem azt, hogy ezt nem szabad elengednem és folytatnom kell tovább. Nem érzem, hogy zárkózott lennél. Az, hogy nem osztok meg minden egyes részletet az életemben, attól még nem zárom i az embereket, csak mivel nem tudhatom kik olvassák ezeket az infókat, így azt sem tudhatom, hogy esetleg mire használják fel. Így egyértelműen olyan dolgokat, amiket úgy érzem, hogy valaha ellenem is fordíthatnak egyes esetekben, jobb szeretem csak a közvetlen környezetemnek átadni.

Szia, az én kérdésem is hasonló az előttem szólóéhoz. A legtöbb fashion/beauty blogger saját maga szerepel a blogján, a fotókon. Úgy vettem észre, hogy ez rád nem jellemző. Szeretnél a jövőben előtérbe kerülni, és az outfiteket személyesen bemutatni? Ha igen, akkor eddig miért nem és ha nem, akkor milyen más módon szeretnéd a stílusodat bemutatni?-Gabriella

Annak az oka, hogy miért nem én szerepelek a legtöbb fotón nagyon egyszerű. Egyedül vezetem a blogot, és nincs aki olyan képeket készítene, amit megosztanék itt. Volt már rá példa, hogy megkértem valakit, de nem sikerült úgy összehozni a képeket, ahogy az az elképzelésemben szerepelt. Ez a helyzet úgy tünik rövid időn belül meg fog oldódni, mivel egy nagyon kedves barátnőm hobbiból imád fotózni, és remélem minél hamarabb együtt fogunk dolgozni ezen a "problémán". A másik oka annak, hogy nem minden egyes dolgot én fotózok, hogy nincs megfelelő felszerelésem hozzá. Ha lenne valószínű elárasztottalak volna benneteket már jobbnál jobb képekkel, és videókkal. Igyekszem ezen is dolgozni, vagy valamilyen megoldást kitalálni. Úgy gondolom még így is elég sok hasznos tanácsot tudok adni és bemutatni azt ami engem képvisel.

 

Nagyon szépen köszönöm nektek ezt a sok kérdést, és a lehetőséget, hogy minden olvasó betekinthessen a kulisszák mögé. Remélem tetszett nektek ez a kis kérdezz-felelek dolog, szerintem jó buli volt, és ha szeretnétek még ilyet, akkor ne felejtsétek el nekem megírni kommentben!

Őszi Outfit válogatás

Sziasztok Drágák!

Tudom még nincs itt a tényleges ősz, de azért már jobb most felkészíteni a ruhatáratokat az őszi időjárásra. A mai bejegyzésben összegyűjtöttem nektek, a legjobb őszi Outfit inspirációkat. Remélem tetszeni fog nektek is. És ne felejtsétek el kommentben megírni nekem a kedvenceteket! 

 Galéria megnyitásához kattints a képre!

Balea száraz sampon

Sziasztok! Már régóta beszéltem nektek, arról miért is jó egy szárazsampon a fürdőszoba polcunkra. De hogy wp_20160824_15_02_21_pro.jpgmégis, hogyan használjunk és milyet, arról már kicsit kevésbé esett szó. Eddig. 

Szóval most mindezt bepótoljuk. Kezdjük azzal, hogy nem mindegy milyen terméket veszünk le a polcról. Először is tisztában kell lenni azzal, miért is akarunk szárazsampont használni. Ha csupán akkor szeretnétek használni, amikor egy napot el kell halasztanotok a hajmosásig, akkor a mai bejegyzésben bemutatott Balea tökéletes. Viszont, ha szeretnétek hajformázásra is használni, akkor azt javaslom próbáljatok ki minél jobb márkákat, a tuti sikerért. 

És most a használatáról. Lehetőleg két hajmosás között csak egyszer használjátok. Szerintem már ti is észre vettétek, hogy sok mindent abszolút nem úgy csinálok, ahogy azt "elvileg" kellene. A legfontosabb, hogy legyen a válladra terítve egy törölköző, a ruhád védelme érdekében. Utána hajtsd előre a fejed, és a tövétől kezdve fújd be, az egész hajad. A flakon kb. 15-20 cm-re legyen a hajadtól és minden fújás előtt jól rázd fel. 

A márkáról. Ahogy említettem, a képen látható Balea egynek jó. Én tényleg csak azért vettem meg, hogy egy nappal vagy csak pár órával el tudjam halasztani a hajmosást. Viszont nagyon mű hatást kell, és az én ízlésemhez túl dús lesz a hatás, ezért mindig kivasalom a hajam a használata után. Így tökéletes hatást kelt.

Remélem tetszett ez a kis mini bejegyzés. Nézzetek szét a Face oldalamon is, és ha szeretnétek ilyen bejegyzést valamelyik általam használt termékről, írjátok meg nekem kommentben! (így keress meg: Cream&Fashion, vagy kattints az oldalsó sávban lévő Face doboza!)

u.i.: A mai naptól tudtok szavazni rám az Allianz Hungária kft. által hirdetett blog versenyen->>> http://www.allianzblogverseny.hu/  <<<-

Számítok rátok! Csók, puszi, ölelés!

Blogverseny(ek)

Sziasztok!

Mint már említettem, imádok új kihívások elé állni. Mostani bejegyzésem témája pedig pont egy ilyen esetről szól. 

Jelentkeztem az Allianz Hungária kft.(https://www.allianz.hu/hu/) Blogversenyére. Nyolc kategóriában indított versenyén, én az életmód kategóriában indultam. Remélem számíthatok rátok a szavazáson is. 

A szavazás kedden indul és az http://www.allianzblogverseny.hu/ oldalon tudtok rám szavazni. 

Köszönöm a figyelmeteket! Millió puszi

Back to School

Tippek idősporoláshoz

Sziasztok!

 

Már csak pár nap és itt is a sulikezdés. Bevallom nektek őszintén én nagyon szeretek és mindig is szerettem suliba járni, még a tanulással sincs sok problémám, de valahogy a korán kelés sosem volt a kedvencem. És amilyen kis szerencse csomag vagyok, én mindig elaludtam-főleg ha fontos lett volna időben kelnem- ezért félig meddig tudatosan és nem tudatosan kialakultak olyan dolgok az életemben, amivel felpörgethetem a reggeli suliba indulós rutinomat. Ezzel a pár módszerrel, legalább egyszer lenyomhatod a szundi gombot bűntudat nélkül. 

Mindent este!

Jó..nem mindent. De tény és való, hogy ha fel akarod pörgetni a reggeleid, akkor a legtöbb dolgot előző este kell elő készítened. 

Először is fejben kell rendezned mindent. Miután kitaláltad milyen irányvonalat szeretnél másnap követni, aztán szép sorban elkezdheted előkészíteni a dolgokkal.

Nekem már középsuliban kialakult az, hogy tanulás után egyből bepakolok a táskámba. Mindig is otthonhagyós típus voltam, ezért ezt a megoldást éreztem a legbiztosabbnak. De mivel már egyetemre járok, így a tanulás része kiesik. Viszont vezetek egy füzetet, amiben le van írva a napi óra rendem és még mielőtt elkezdenék a lefekvéshez készülődni átnézem és aszerint pakolom be a táskám, hogy másnap mire lehet szükségem. 

Ezután a zuhany alatt kitalálom, mit szeretnék másnap viselni és miközben felveszem a pizsim, általában azt is kikészítem a szobámban lévő székre.

Mivel én minden reggelem kávéval indítom, ezért én azt is este bekészítem, hogy reggel csak be keljen kapcsolni, és amíg megcsinálom a hajam, addig kész is lesz. 

Az arcápolás reggel nem igényel rengeteg időt. Lemossuk az éjjeli arckrémet egy kis hideg vízzel és micellás vízzel áttöröljük. Ezt a részt gyorsan lezárhatod egy fogmosással. 

Ezután jöhet a sminkelés. Hétköznapokban, suliban feleslegesnek érzem a hangsúlyos, erős sminkeket. Ezért én csak egy kis alapozót, korrektort, minél természetesebb színű szemhéjpúdert és szempillaspirált használok. Így elkerülheted azt is, hogy elmosódik, és azt is, hogy ha nem tetszik a végeredmény lekeljen mosni az egészet és előröl kezdeni. 

Ezekkel a módszerekkel jó pár percet megspórolhatsz, és tuti nem fogsz elkésni, még akkor sem ha tovább szundiztál a kelleténél. 

Köszönöm a figyelmet, ha szeretnétek még sulis tippeket írjátok meg nekem kommentben a cikk alatt, vagy Facebookon keresztül. 

xoxo 

Ecsetek- Mit? Mire? Hogyan?

Sziasztok!

Ma egy picikét hosszabb és tartalmasabb bejegyzéssel készültem nektek. Mikor tiniként elkezdtem sminkelni magam, még tényleg csak a profi kozmetikusoknak volt ecsetkészlete. Egy-egy ecset minden háztartásban akadt, de nem állt tucatjával a fiókokban. Ezzel ellentétben ma már szinte kötelező, hogy legyen egy alap ecsetkészleted. Az első készletem ezer éves, és egy száz forintos bolt polcán láttam meg, de meg kellett vennem. Nem is volt olyan rossz, főleg egy magamfajta kezdőnek. Egy púder ecsetet, egy szemöldök kefe, két szemhéjpúderhez való ecset és egy rúzs ecset. Nyilván nem volt profi minősége, de akkor még wp_20160809_15_20_30_pro.jpga célnak megfelelt. Sőt ebből kettőt még mindig használok. Mivel az új készletem nem tartalmazott sem rúzshoz való ecsetet, sem szemöldök formázót, ezért ez a kettő használatban maradt. A többit sem dobtam ki, a fiókban vannak vészhelyzet esetére. ki tudja mikor jönnek majd jól. Én csak ezzel az ecsettel tudom tökéletesen feltenni a rúzsom. Ráadásul ha egy adott rúzshoz nincs kontúr ceruzád, akkor ezzel nagyon esztétikus kontúrt tudsz húzni. Ha erősebb rúzsról van szó, akkor általában a táskámba is bedobom a rúzzsal együtt, hogy bármikor meg tudjam igazítani.

wp_20160809_15_18_48_pro_2.jpg És most jöjjenek az arcra való ecsetek. (balról jobbra)

A képen láthat első ecset, egy lapos kabuki ecset, amivel én az alapozómat teszem fel. Erre nekem ez a legalkalmasabb. régebben használtam szivacsot is hozzá, de rájöttem, hogy nekem, aki csak egy kevéske alapozót használ jobb ez. Azt inkább csak akkor használom, ha kontúrt is használok, vagy egy erősebb alapozó rétegre van szükségem.

A második egy sima púder ecset, amivel tökéletes púder réteget tehetünk az arcbőrünk mattítása érdekében. A harmadik, ahogy szerintem kép alapján is szembetűnik, egy pirosító ecset. Pontosabban nem teljesen az, mivel általában a pirosítóra ferde ecsetet használunk, de én ezzel is tökéletesen feltudom vinni az arcpírt. Az utolsó pedig, egy alapozó ecset lenne, de az előbb említettem, hogy nekem a kabuki erre a legmegfelelőbb ezért én ezzel a kis lapossal, a szemalatti korrektort szoktam felvinni. Miután az applikátor segítségével felvittem a szemem alá egy háromszöget, ezzel az ecset segítségével eldolgozom a minél természetesebb hatás érdekében. 

 Ez a három kis cukiság a szemkörnyéki sminkelés nagy hármasa. 
wp_20160809_15_20_02_pro_2.jpgAz első természetesen a nagy sikernek örvendő ferde ecset. Olykor egy tökéletes tusvonal húzásra, olykor viszont szemöldök igazításra is tökéletes. A jobb szélső kis kúp alakú ecsettel a szemzugba szoktam tenni egy kis fehér vagy világosabb színű szemhéjpúdert. A középsővel akár a szemhéjad is kifestheted, én viszont ezzel az alsó szempilla tövét szoktam kifesteni. 

 

wp_20160809_15_18_30_pro_2.jpgMost pedig jöjjenek az abszolút kedvenceim, a satírozó ecseteim. Az első egy nagyobb fejű, amivel a fullosabb, drámaibb satírozást és a füstösebb szem alap rétegét teszem fel a szemhéjam külső részére. A középsővel általában a mindennapi nude sminkemet készítem el. Hogy jobban kiemeljem a szemem a szemhéjam belső részére világosabb szemhéjpúdert használok, míg a külső részére egy halvány barnás árnyalatot satírozok. A ferde ecsetet ugyanúgy satírozásra használom, csak visszafogottabb sminkeknél. 

A fa nyelű ecsetet az ebay-ről szereztem, ha rákerestek tuti megtaláljátok. 

Remélem tetszett nektek ez a mai bejegyzés, és ti is annyira beleszerettetek az ecsetekbe, mint én. 

Kövessetek minél többen Instagamon és Facebookon!!

Puszi mindenkinek!!

Arcápolási rutin

Sziasztok!

blogci.jpg

Tini korom óta küzdök problémás arcbőrrel, időről időre felbukkanó pattanásokkal, kifényesedő arccal, és kiszáradó orral. Be szeretném nektek mutatni az én aktuális arcápolási rutinomat. Remélem sokan fognak hasznos információt kapni. A posztban szereplő termékeket ajánlom mindenkinek, aki hasonló problémákkal küzd.

Reggel

wp_20160731_12_16_08_pro_2.jpgAz első amikor felébredek, hogy hideg vízzel alaposan megmosom az arcom. Ezzel nem csak te fogsz könnyebben ébredni, de a bőröd is felélénkül és az éjszaka rátapadt kosz, és bőrkéket is leszeded. Ezután egy micellás vízzel és egy vattakoronggal jó alaposan áttörlöm az arcom. Én a Balea micellás vizét használom. Előtte a Loreal termékét használtam. A Loreál termékével különösebb problémám nem volt, de mikor letöröltem vele az arcom nagyon büdös volt. Nem tudom mi lehetett a probléma, mert senkinél nem hallottam erről a problémáról, szóval az is meglehet hogy rossz terméket emeltem le a polcról. De a lényeg, hogy én ezért váltottam át a Baleára, mert árban ez a legkecsegtetőbb. Viszont nekem ez sem jött be száz százalékosan. Nagyon habzik és ragacsos marad az arcom utána. Ezért egy újabb vizes öblítést szoktam alkalmazni. Valószínű hamarosan áttérek a Garnier micellás vizére. (Hátha) Ezután már wp_20160802_15_38_50_pro.jpgkezdődhet is a sminkelés. Pontosabban a hidratálás. Nagyon fontos, hogy minden smink elkészítése előtt használjunk a bőrtípusunknak megfelelő hidratáló krémet. Én a Skin Wisdom nappali arckrémét használom, mert vízhiányos bőrre nekem ez a legalkalmasabb. Mielőtt alapozót használunk várjuk meg míg teljesen beszívódik a krém. Ezután használhatunk akár bb vagy cc krémet. Azok is tartalmaznak hidratálót, de szerintem
 nem árt, ha ezek előtt is használjuk a saját krémünket. Nyáron fontos, hogy az alapozó tartalmazzon napfényvédő krémet. A Catrice alapozók többsége tartalmaz. Ezt onnan tudjátok, hogy a cimkén láttok egy SPF(szám) feliratot. Elég egy SPF15-ös termék is, így megőrizheted arcod friss, üde fiatalos kinézetét.

Este

wp_20160731_12_16_33_pro_2.jpgMég zuhanyzás előtt le szoktam mosni a sminkem. Ehhez is egy micellás vizet használok. És mivel a zuhany alatt lemosom a micellás vizét, ezért ehhez továbbra is a Baleát fogom használni. Zuhany után bevetem a nagyágyút. Régóta szeretem a Garnier arcápoló termékeit. Szerintem ez volt serdülő korom első terméke is. Az egyetlen problémám annó az volt, hogy egy idő után hozzászokott a bőröm a termékek összetevőihez, ezért már nem használt annyira, mint az első használatnál. Nem vagyok nagy kémia-biosz szakértő, nem tudom mitől lehet ez, de sok terméknél előfordulhat, főleg mindennapos használat során. Erre a problémára megoldás lehet, ha 1-1 tubus kiürülése után 1-2 szünetet hagytok a bőrötöknek és csak utána kezditek el használni az újabb tubust. Szóval miután lezuhanyoztam ezzel a kis csodával alaposan áttörlöm az arcom és bő vízzel leöblítem. Zsíros bőrre tökéletes választás ez az arclemosó. Háromféleképpen használhatod, arclemosóként, bőrradírként és maszk formában is. Nem tudom mi is igazán a különbség a bőrradír és az arclemosó funkciója közt, de én legtöbbször így használom. De mostanában amúgy is nagyon rákaptam az arcmaszkokra, így minden héten legalább egyszer beiktatom ezt is. Ugyanúgy felkenem mint máskor, csak rajtahagyom az arcomon 5-10 percig. Annyira sima, és matt arcbőröm lesz tőle. Elalvás előtt pedig felkenek egy éjszakai hidratáló krémet. Így alvás közben is szépülhetünk. És ennyi is lenne egy nap arcápolási rutinja.

Remélem tetszett nektek a mai bejegyzésem! Kövessetek minél többen Facebook-on és Instagramon (CreamandFashion)

Puszi mindenkinek! 

 

Ilyen amikor a párod festi ki a körmöd

Sziasztok!

A blogomon sokszor hirdetem, hogy próbáljunk ki újabb és újabb dolgokat. A mai nap éles bizonyítéka, hogy a környezetem is befolyásolom a gondolkodásommal. Az egész úgy indult, hogy megkérdeztem a párom, milyen színű legyen a körmöm. Ő 2 olyan színt választott, amit én soha nem választottam volna. A véleményt kifejező fejemre ő egyből rávágta, hogy majd ő kifesti a körmöm. Így született meg egy remekmű, amit most szeretnék veletek is megosztani. 

13900734_927724024021174_1873867769_n.jpgKezdetben nagyon lelkes volt a drága. Az alaplakk festésével "melegített". Ami egyáltalán nem okozott problémát, mivel egy átlátszó lakk. Kicsit segítettem neki a mozdulatok elsajátításában, mivel életében nem csinált még ilyet.

 

Egy sötétkék lakkot választott alap színnek. Idejét sem tudom mikor vásároltam, de az állaga még jó volt. Már az első szín rétegénél érezte, hogy nem is olyan egyszerű ez a feladat. (De magának kereste a bajt) Ahhoz képest az alapszín egész szépen sikerült.

13874542_927723937354516_1516729595_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán persze elérkezett a kritikus pont: a díszítés.

Mindenáron narancssárga pöttyökkel akarta kidíszíteni. Ezzel csupán az volt a probléma, hogy a sárga körömlakk egy picit már be volt sűrűsödve. Ezzel már nem boldogult el. Egy félóra után feladta a kísérletezést és inkább több színnel és formával díszítette ki.

Az ő véleménye: Fárasztó. Nincsenek rá szavak. Kínlódás volt. De mivel tudom, hogy már régóta vágytál rá, így mókás is volt. De soha többet nem csinálok ilyet. Örülök, hogy fiúnak születtem és nem kell ilyen dolgokkal foglalkoznom. 

13900911_927723820687861_157104655_n.jpg

Ez pedig a végeredmény.

Én pedig köszönöm neki, hogy újabb élménnyel gazdagodhattam. 

Remélem legalább annyira tetszik nektek ez a poszt, mint amennyire ő utálta ezt a dolgot.

Kövessetek Facebookon erre a linkre kattintva. És keressetek instagramon: creamandfashion

Puszi xoxo

5 legnagyobb beauty hiba

Sziasztok Drágáim! 

 Beszéljünk ma egy kicsit azokról a dolgokról, amiket sokan nem vesznek figyelembe amikor a külsejükről van szó. Nagyon jó dolog, ha egy méregdrága ruhában, egy tökéletes cipőben, és esetleg egy szép sminkel lépsz ki az utcára. De vannak olyan dolgok, amiket emellett sem hanyagolhatunk el, mert az összképet nagyon lerombolja. Nem csak a pasik szemében, de esetleg több embernek feltűnhet, mikor rád néz. Én is voltam már úgy, hogy nem figyeltem ezekre a dolgokra, aztán csak csodálkoztam, hogy miért néznek rám úgy az emberek, mint egy félőrültre. Ráadásul, mivel busszal járok elég sok ember megfigyelheti ezeket az apró dolgokat, és meg lesz rólam a véleménye egy életre. De itt azt is meg kell jegyeznem, hogy a nők többsége nem a pasiknak, és nem a többi ember kedvéért csípi ki magát. Viszont ezek a dolgok elengedhetetlenek ahhoz, hogy nagyobb önbizalommal rendelkezzünk, és kicsit kilépjünk a komfort zónánkból.

1. Elkenődött smink

Egy hosszú nap alatt előfordulhat, hogy a szemfesték vagy a rúzs nem tart ki úgy ahogy azt mi elterveztük. Erre az esetre legyen mindig nálad egy mini tükör, és néhány fül tisztító pálcika. Az sem árt, ha bedobjátok a táskába a korrektort és a szempillaspirált. Ezek nem foglalnak sok helyet és akár életmentő is lehet.

2. Túlsminkelés

Egy ideje nagyon divatba jött az arc(és egyéb testrészek) kontúrozása. De ahhoz, hogy ne legyen bohóc kinézetünk nagyon sok gyakorlás kell. Ameddig nem megy tökéletes, inkább csak otthoni gyakorláshoz használjuk a highlightert és a kontúr palettát. Itt nagyon fontos azt is megjegyeznem, hogy nem túl előnyös, ha ugyanolyan hangsúlyt fektetünk a szemsminkre mint a szánkra. Egyszerre csak az egyik legyen hangsúlyos egy-egy smink elkészítésénél. Ha vörös rúzst használunk, akkor a szemünkre csakis nude árnyalatok kerüljenek.

3. Zsíros/ Lenőtt haj

Ha éppen azon dolgozunk, hogy a hajunk elhagyja a festett színét, akkor fontos, hogy sűrűbben mossuk. A frissen mosott hajon kevésbé tűnik fel a lenövés. Ha nincs időnk a hajmosásra használjunk szárazsampont. 

4. Elhanyagolt kéz

Nagyon sok férfi a lányok arca után a kezeit figyeli meg a legtöbbször. Mindig legyen nálunk hidratál krém, és akár a buszon is betudjuk kenni a kezünket, a kiszáradást megelőzően. Nem kell manikűrös ahhoz, hogy ápolt kezünk legyen, csupán egy kis odafigyelést igényel.

5. Lenőtt körmök

Az előző ponthoz kapcsolódva, ha körömlakkot vagy géllakkot használsz nem túl szép látvány, ha lepattogzott/lenőtt a körmöd. Ha egy picit is megpattan a lakk inkább mosd le az egészet, és ha lesz időd majd újrafested. Ugyan így a lenőtt műköröm esetén. Tisztába kell lenned vele mi az amikor már szükséges új körmöt csináltatnod és már a készítés alkalmával kérd ki a következő időpontot a műkörmösödnél.

Remélem tetszett nektek a bejegyzés. Szeretnék a jövőben minél több ilyen apró paktikát bemutatni, ami megmenthet a beauty balesetektől. Ha nektek van ilyen problémátok és szeretnétek rá megoldást írjátok meg nekem kommentben és a következő bejegyzésben elárulom mit tehettek ellene. 

Ne felejtsetek el követni akár a Facebook-on, akár az Instán. Nagyon hálás vagyok minden egyes olvasómnak és követőmnek. 

Csók x Legyetek mindig nagyon szépek!

Címkék: beauty, 2016

Kávé Mánia

Hi babes!

A Divat világ elengedhetetlen kelléke, a KÁVÉ. Ezért is hoztam nektek ezt a posztot mára, és persze azért is, mert nálam nagyobb kávé mániás a földön nem létezik. Nem túl egészséges dolog, de egy picike odafigyeléssel nem is lesz egészségtelen szokás. Szerintem kezdjük is ezzel a dologgal.

Hogyan lehet "egészségesen" kávézni?

Csak egy kis odafigyelés kell, az egész szokáshoz. Ez nem egy olyan dolog amit ész nélkül csinálsz. Legyen a kávézás egy picike rituálé az egész napodban. Ne csak egy gyors kávé legyen a nap része. Iktass be egy párperces kávé szünetet a napodba. Például mikor felkelsz ne a készülődés közepén kortyolgass egy kávét, hanem ülj le elolvasni a reggeli híreket miközben kávézol. Sokkal hatékonyabban fog így indulni a reggel. A másik legfontosabb, hogy légy tisztában a saját egészségügyi állapotoddal. Ha hajlamos vagy a magas vérnyomásra, de nem akarod kihagyni a napodból a kávézást válassz koffein menteset. Ma már szinte mindenhol elérhető és egyáltalán nem drágább a sima kávénál. És a lényeg, hogy ne vigyük túlzásba, Én is imádom, de napi kettőnél ne igyunk többet egy nap.

Már unom a két cukor tejszínes kávét

Számos módja van, hogy feldob a reggeli italod. És még vagyonokat sem kell költeni érte. Egyszerűen csak keress valami finom fűszert a lakásban, és bolondítsd meg vele. A legjobb, ha teszel egy mokkás kanál fahéjat a szokásos ízesítők mellé, és máris egy izgalmasabb íz fogad.

Nyáron ki akar forró italt inni?

Bár sokan azt mondják, hogy nyáron minél melegebbet eszünk-iszunk annál jobban tud alkalmazkodni a szervezetünk a kinti hőmérséklethez.De minden ember szeretné néha valamivel lehűteni magát. A kávé is megfelelő lehet erre a célra és még kávézóba sem kell menned érte. Elég ha van pár jégkocka a fagyasztódban:

Főzz egy kávét a szokásos módon. Majd tedd bele a szokásos édesítőidet, de még a tejet hagyd ki. Dobj bele 2-3 jégkockát és csak ezután öntsd bele a tejet. Látod? Nem is olyan bonyolult. Persze ezt is lehet variálni és ha esetleg van vanília fagyid, és tejszínhabod otthon, akkor azzal még izgibb lehet az egész, és ugyan ilyen módon el tudod készíteni.

 

Jeges-tejes kávés jó reggelt mindenkinek! #mornings #ice #milk #coffee #summer #lifestyle #blog #bloggerlife #hungarianblogger #blogging

Cream&Fashion Blog (@creamandfashion) által közzétett fénykép,

Persze a Starbucks-os kávé is biztos nagyon finom, de nem hiszem, hogy mindig megteheti az ember, hogy onnan vegyen frissítő italt. És az általam kifejtett módokkal nincs is rá szükség. Még a jó öreg kotyogós kávé főzővel is lehetséges, ilyen fincsi dolgokat készíteni(sőt lehet finomabb is így)

Ha tetszett a poszt ne felejtsetek el meg keresni Facebookon és Instagramon!

U.i: Még tudtok szavazni a Fehérség Nagykövete versenyen, ha van 1-2 percetek küldjetek egy szavazatot, nagyon sokat jelentene nekem, ha megnyerném. A következő linken tudjátok ezt megtenni értem:

http://vanish.glamouronline.hu/szavazas/21

Köszönöm, hogy elolvastad! <3

Fehérség Nagykövete

Sziasztok!

Nagy hírem van számotokra! Be kerültem egy verseny résztvevői közé. Ez a Glamour és a Vanish közös játéka. A fődíj a fehérség nagykövete cím, és ezen kívül még számos nyeremény. Többek között egy 50.000Ft értékű ruha utalvány, amit egy igazi STYLIST segít elkölteni. Mondanom sem kell, mekkora megtiszteltetés lenne, ha lehetőséget kapnék egy stylistal beszélgetni, hiszen ahogy azt korábban írtam nagy álmom, hogy később stylistként dolgozzak. A másik fődíj egy dizájner ruha, amit szintén nagy öröm lenne megnyerni. 

A versenyről

A regisztrálás után érkezett hozzám egy boríték, benne egy levél és 2 kis tasak mosópor. A leírásban a verseny részletei és a nyeremények megnevezése áll. Miután egy napot gondolkodtam és megálmodtam mi is lenne a tökéletes nevezés, futottam a fürdőszobába, hogy teszteljem a kapott terméket. Valami extrát szerettem volna, ami persze a képen totálisan nem jön át. De eszembe jutott, hogy nem soká fesztivál és imádok fehér felsőben menni. Csak hát egy picike probléma van ezzel. Ha nem magamat, akkor valaki más önt a nyakamba mindenfélét, ami éppen a kezében van. A kedvencem a vörösbor folt, ami azon kívül, hogy ott bűzölög rajtam egész este, még makacsul nem is jön ki mindig. Ezért is erre esett a választásom és meglepetésemre tényleg jó ez a cucc. Először azt hittem végleg oda van a felsőm, mert ahogy elkezdtem súrolni az egész folt barna lett. Tudjátok, az az igazán mély barna, ami soha nem jön ki onnan. Bedobtam a mosógépbe a maradék porral együtt, és láss csodát, FEHÉR lett. Gyönyörű hófehér. Szóval az alábbi Linken megtaláljátok a verseny részleteit és a szavazati lehetőséget, és ha tetszett az ötletem és a kép amit készítettem a versenyre akkor kérlek szavazzatok rám. Nem muszáj, de a szavazók között is kisorsolnak 6 darab félévre elegendő Vanish csomagot. Csak gondolj bele, pár kattintás és fél éven keresztül nem kell erre költened. Szerintem megéri. Plusz ha én nyerek, tuti bemutatom az egész eseményt. 

Nyereményjáték: http://vanish.glamouronline.hu/szavazas/21

picmonkey_collage.jpg

ERRE A KÉPRE SZAVAZZATOK!

Nagyon szépen megköszönöm a szavazatokat! 

Keressetek Facebook-on, és Instagrammon. Köszönöm a figyelmet! Legközelebb találkozunk! Csók mindenkinek!

 

Felcsapok Gasztrobloggernek

Már sokszor gondolkoztam azon, hogy hozok nektek valamilyen jó kis egyszerű, gyors receptet. Nagyon sokszor csupán annyi időm és energiám van, hogy egy nagyon gyors tésztás vacsorát készítsek. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül, és ezért is mutatom most meg nektek a kedvencem. Ez a recept nem csak gyors, hanem meglepően olcsó, ahhoz képest, hogy milyen laktató. Remélem nektek is legalább annyira ízleni fog, mint amennyire nekem.

Hozzávalók:

500g Durum penne tészta

1 konzerv gomba

10dkg csirkemellsonka

1 fej vöröshagyma

1 paradicsom

15dkg mozzarella

1 kis pohár tejföl

 A durum tésztát tedd fel sós-olajos vízben főni. 

A vöröshagymát csíkozd fel(lehet kockázni is de én általában csíkozom), a sonkával együtt. kevés olajon kezd el pirítani mindkettőt. Ezután kezd el összekockázni a paradicsomot(így nem marad úgy benne az undi hája, mint amikor szeletelve főzöd meg. Ha kész van tedd hozzá a sonkához. Addig süsd, amíg a hagyma üveges nem lesz és a sonka is elkezd pirulni. Közben ízlés szerint fűszerezd. Én delikátot használtam, egy csipet majorannával, egy jó nagy csipet oregánóval és egy mini csipet bazsalikommal. Aki nem szereti a csípőset, az ne használjon sokat belőle, de én imádom a borsos kajákat, így jó alaposan megszórtam őrölt fekete borssal. Ezután add hozzá a gombát a konzerv levével együtt. Ha friss gombát használj akkor értelemszerűen adj hozzá kb. egy deci vizet és ezzel süsd át rendesen. Amikor már úgy érzed minden hozzá való puha és ropogós, akkor adj hozzá egy kis pohár tejfölt és alaposan keverd össze vele. Ha van otthon tehetsz bele egy korty tejet is, ettől csak krémesebb lesz. Forralásig főzd, és már kész is van. Az időközben megfőtt tésztával és sajttal tálalva isteni. 

Remélem minél többen kedvet kaptok hozzá, és megosztjátok velem a végeredményt. 

Sok puszi mindenkinek. És jó étvágyat!

Az én történetem

Sziasztok!

Ma extrém módon egy személyes bejegyzést hoztam nektek, és igen ez az én történetem.

Az elmúlt hetek hatására készült el ez a bejegyzés, úgy gondoltam ezzel most kiöntöm a szívem, és az olvasóimat is közelebb hozom, azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mit is jelent nekem a Cream&Fashion.

Ugye, ahogy azt többször is jeleztem nektek a heti 2 bejegyzés azért csúszott mert vizsgaidősuckom volt, és az utolsó vizsgám elég brutális volt. Sokat készültem rá, de végül is sikerült átmennem, így 2 félév után. Viszont a tanulás sem gátolhatott meg abban, hogy újabb és újabb bejegyzéseken járjon az agyam, és ahogy Facebook-on is jeleztem, rengeteg bejegyzéssel készülök nektek a következő hetekben. 

Na de a lényeg. Mi is a Cream&Fashion valójában?

 Már több, mint egy éve kezdtem el írni a saját kis blogom. Az előtt is sok blogba belekezdtem, de sosem éreztem azt, hogy igen ezt tudnám akár egész életemben csinálni, és egy idő után mindegyiket meguntam és feladtam. DE a C&F más. Már a legelső bejegyzésemben, volt arról szó, hogy nagyon szeretnék hivatás szerűen is foglalkozni a divattal. Már egészen kis korom óta foglalkoztat, és ez valahogy sosem hagyott alább az idő folyamán. Mikor pályaválasztásra került a sor, szerettem volna ezzel foglalkozni, de tudtam nagyon jól, hogy előbb valami más szakmában kell dolgoznom, hogy legyen pénzem a nagy álmaimat megvalósítani. Így jött a jogi egyetem.

Imádom, szeretem. de tudom, hogy nem ez az álmom. Már pedig, az álmok fontosak, és mindent meg kell tenni azért, hogy megvalósítsuk a saját kis álmainkat.

Innen nem is szeretném túl hosszúra nyújtani.

Mikor elkezdtem blogolni, volt bennem(mint minden bloggerben) hogy szeretnék egy sikeres vállalkozást csinálni belőle. És ezt valóban szeretném. Viszont, ma Magyarországon nem lehet megélni pusztán a blogolásból. És mára már eljutottam arra a szintre, hogy szenvedélyből csinálom. És nem is a tömeges rajongók elérése a lényeg, hanem hogy aki rendszeresen olvassa az élvezze minden karakterét és bejegyzését. Ráadásul nekem ez hatalmas örömet okoz. Nincs annál szebb élmény, mikor egy hosszú fáradt nap után hazaérek és leülök megírni egy bejegyzést, vagy szerkeszthetem az oldalt, akár kinézetben, akár tartalommal kapcsolatban.

Ezen kívül, jövőre szeretném elvégezni a stylist tanfolyamot, és azzal foglalkozni. A jövőről még nem tudok, és nem is szeretnék sokat mondani, de remélem minél többen kedvet kaptok végig kísérni az előttem álló hosszú útban és minél többen támogattok a céljaim elérése érdekében.

És igen számomra ez a Cream&Fashion! Szeretnék egy kicsi, de annál összetartóbb és kommunikatív közösséget összehozni, akik élnek-halnak a divat világáért és kíváncsiak mi történik egy-egy esemény, tervezés, vagy alkotás mögött.

Remélem tetszett a bejegyzésem, és bármilyen véleményt szívesen fogadok és várok sok szeretettel. És azt is sok szeretettel várom, ha ti szeretnétek nekem bemutatni a saját álmaitokat és az oda vezető utat, Ha nem szeretnéd kommentben, akkor küldj e-mailt a creamandfashion@gmail.com címre.

Hatalmas csók mindenkinek! :*

5 érv, hogy a nők is nézzék az idei foci EB-t

Sziasztok!

Mint. ahogy már említettem az előző posztokban, egy hatalmas vizsga előtt állok, szóval nem igazán van időm bejegyzéseket írogatni, de minden erőmet bevetem, hogy ne unatkozzatok.

Mivel tegnap volt az első Magyar meccs az idei Európa Bajnokságon, gondoltam összeszedem minden erőmet és 2 tétel között hozok egy aktuális posztot.

Személy szerint, mint lány imádom a focit és imádok focit nézni, de tisztában vagyok vele, hogy rengeteg nő nem így van vele, és nem is nagyon értik, miért vannak a pasik úgy beizgulva egy-egy meccsen. Most nektek szól a bejegyzésem. Mondjuk az én párkapcsolatomban eléggé fordított a helyzet és a barátom, pont miattam néz inkább focit, de ez rendben is van így.

Azokat az érveket szeretném nektek egy csokorba gyűjteni, ami miatt remélem a nők is ugyanúgy megszeretik ezt a sportágat, mint ahogy én.

1. A leges legfontosabb, és szerintem ezzel tudunk a legjobban azonosulni mindannyian. Álomtestű férfiak.

Ki ne akarna 90 percen keresztül, izmos és tökéletesen kidolgozott testű pasikat bámulni? Ha másért nem is már ezért is megéri nézni. Főleg, mert válogatott csapatokról van szó, azért ez nem egy elhanyagolható érv. És le merem fogadni, hogy minden nő társamnak meg lesz a saját kedvence már a fél időre, minden csapatból.

2. A legegyszerűbb módja, annak, hogy a pasitokat teljesen lenyűgözzétek.

Még, ha nem is vagy szakértő az adott témában, már azt biztos nagyra fogja értékelni minden pasi, hogy hajlandó vagy vele kettesben is focit nézni, és nem zavar, hogy másfél óráig önkívületi állapotban van.

3. Szexi

Szerintem, ha csinálnánk erről egy felmérést a férfiak 90%-a egyet értene abban, hogy nincs szexibb egy foci drukker csajnál. Valahogy az évek alatt, annyira berögzült az a sztereotípia, hogy a nők nem néznek focit, hogy szinte már annyival elrabolhatod egy pasi szívét, hogy megemlíted, hogy szereted a focit.

4. Hatalmas örömöt adhat, egy pasinak azzal, hogy a kedvenc csapata színeibe öltözöl.

Hidd el nekem. Ehhez nem is fűznék túl sok hozzászólást. Biztos jó éjszakátok lesz ;)

5. Nem véletlenül emeltem ki az idei EB-t. Nagyon jó érzés, magyarként büszke lenni a Magyar Válogatott csapat teljesítményére.

Egész európát meg lepték a fiúk a tegnapi teljesítményükkel. Legyen mindenki büszke arra, hogy MAGYAR. Már az hatalmas eredmény, hogy kijutottunk a Bajnokságra, és az, hogy az első csoport meccsünket 2-0-val megnyertük tényleg hatalmas dolog, és ezt még az is megértheti, aki teljesen nem ért a focihoz.

És persze, ne szégyeljetek kérdezni, hiszen a pasikat, valami bizar dolog miatt, büszke érzés tölti el, ha segítségére lehet a gyengébb nemnek. És ha esetleg van valami égetően fontos kérdésetek és esetleg úgy érzitek szeretnétek tőlem megkérdezni, nyugodtan írjátok meg kommentben (nem vagyok szakértő, de azért alap dolgokat tudok)

Köszönöm, hogy elolvastátok! Remélem a szombati mérkőzés is hasonló élmény lesz, és esetleg posztommal növelhetem a magyar focirajongó tábor számát.

Keressetek Facebook-on és Instagrammon is :*

Sziasztok, puszi xo

 

süti beállítások módosítása