Katalin hercegné képekben

Halihó!

Ma egy rövidke képes bejegyzéssel készültem nektek. Személy szerint én nagyon brit mániás vagyok, és egyik nagy álmom, hogy kijussak Angliába. Szóval úgy gondoltam ma egy igazán nagy stílus ikonról írok nektek, aki nem más, mint Kate Middleton, Katalin cambridge-i hercegné. És még néhány érdekességet is megpróbáltam összeszedni az életéről. Remélem tetszeni fog!Kate Middleton, teljes nevén Catherine Elizabeth Middleton egy középpolgári angol család legidősebb gyermeke, 1982. január 9-én született. Édesapja Michael Francis, légiutaskísérő, majd repülőtiszt (született 1949-ben). Édesanyja Carole Elizabeth (szül. Goldsmith) légiutas-kísérő (született: 1955-ben). Két testvére van, egy húga és egy öccse.

2001-ben jelentkezett a St.Andrews-i egyetemre, ahol találkozott Vilmos herceggel, és művészettörténeti diplomát szerzett.

Az egyetem után a Jigsaw nevű divatcégnél helyezkedett el, mint a kiegészítők beszerzője. A szóbeszédek szerint, 2007-ben fel akarta adni állását, és fotográfus szeretett volna lenni.Többek között leckéket vett Mario Testino fotóművésztől, aki egykor Vilmos édesanyjáról, Lady Diana hercegnéről és fiairól is híres felvételeket készített. Testino később tagadta, hogy Kate neki akart volna dolgozni.

Kate Middleton a St. Andrews-i Egyetemen ismerkedett meg diáktársával, Viilmos herceggel. Kezdetben jó barátok voltak, több társukkal együtt, közös lakást béreltek. A diploma megszerzése után, kapcsolatukat számos dolog megnehezítette. Kate eleinte nem szerette a nagy nyilvánosságot, és számos fotós zaklatta. Úgy érezte nem érdemelte ki ezt a nagy figyelmet. 2007. áprilisában szárnyra kapott a hír, miszerint Kate és Vilmos szakították. Viszont ugyanezen év nyarán többször látták egymás társaságában őket, és állítások szerint újrakezdték kapcsolatukat. 2008. június 16-án Kate a királyi családdal együtt részt vett azon a ceremónián, amikor Vilmost a Térdszalagrend lovagjává nevezték ki.

Vilmos herceg 2010 októberében egy kenyai vakáció során kérte meg a kezét, amikor 10 napot töltöttek a Lewa Vadvédelmi Területen, és megünnepelték, hogy Vilmos sikeresen elvégezte a RAF helikopteres kutató-mentő tanfolyamát. 2010. november 16-án jelentették be, hogy eljegyezték egymást. Vilmos herceg az édesanyja, Lady Diana 18 karátos zafír eljegyzési gyűrűjét húzta menyasszonya ujjára.

Az esküvőre 2011. április 29-én került sor, a westminster-i apátsági templomban. Ezt a napot munkaszüneti napnak nyilvánították Angliában. Az esküvőt számos televíziós csatorna közvetítette, többek között Magyarországon is. Ruhája tökéletesen elegáns, visszafogott és modern darab.

Kate a brit királyi családdal egyetemben, számos jótékonysági munkát végez.

 

 

 

 

 

 

Elsőre fura lehet, hogy az ilyen képeken is magassarkúban látni, de a királyi családhoz való tartozás, ilyen dolgokkal jár. Meg kell felelnie bizonyos előírásoknak. Ezért is látni sokszor, hogy Erzsébet királynőnek nem tetszik Kate öltözködése, és nyilvános megjelenései.

 

 

 

 

 

 

 

 

Azért találni még olyan képet róla, amin nadrágban, és laposban van. És ezért elmondhatjuk róla, hogy bármiben van jól áll neki. Nem is véletlen hogy ekkora, divatikonná vált az évek alatt. És ne felejtkezzünk el, arról sem, hogy sokan Diana hercegnéhez hasonlítják, aki a saját idejében maga volt az élő női ideál. A mai napig imádom Diana hercegnőt, és hatalmas példaképnek tartom.

 

De nyilván ha már a brit monarchiáról beszélünk nem felejtkezhetünk el a királynőről, aki a világ leghosszabb uralkodását tudhatja magáénak. És aki 90 évesen is ugyanolyan stílusos, mint egy igazi sikkes nő!

Ezzel búcsúzom is mára. Remélem tetszett a bejegyzés. Minden észrevételt, ötletet és véleményt várok kommentben.

A beauty legyen veletek!

XOXO

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Források: The British Monarchy , wikipedia.hu, google.com